Műfaj: 300 szavas
Zsáner: történelmi
Figyelmeztetés: egy picit au
Megjegyzés: Így hatott rám Shakespeare Julius Caesar-ja.
Sík mező, kopár és kies, ám azt, hogy egy fa sem nőtt rajta, nem állíthatom. Alig pár óra alatt ezernyi nőtt ki belőlük szerteszét, süntüskeként meredve az ég felé. Vasból kovácsolt hegyük a szikkadt földbe fúródott, vértől lucskos nyelükön tépett zászlók, szétzúzott sisakok lógtak. Sebesült katonák és lovak nehéz zihálása töltötte meg a levegőt, halál és izzadtság szaga keveredett a poréval. Az égen fekete madarak gyülekeztek, egyre lejjebb, egyre kisebb körökben róva útjukat.
Magányos lovas léptetett fel a csatamezőre. Széles válláról fekete köpeny lógott, csuklyája elfedte az férfiarcát, szegélye a földet söpörte. Vér, haj és por tapadt rá. Lovát kikötetlenül hagyta, kardját a nyeregre fektette. Itt már semmi szüksége nem lehetett rá.
A napsugarak élesen tűztek a síkra, felforrósítva páncélt és pengét, sisakot és holttestet. Szél nem mozdult, a távoli városok zaja nem hallott el a harcmezőig, s néhány a madarak közül letelepedett a földbe szúrt dárdák végére.
A lovas fájdalmas sóhajjal kezdte meg útját a csatamezőn, megszemlélt minden halottat, lecsukott minden tágra nyílt szemet. A katonák egyik kezét szívükre igazította, másikat karjuk markolatára kulcsolta, hogy hősökként feküdjenek ott. A sebesülteknek vígasztaló szavakat súgott, segítségül hívva az isteneket. Mindenkinél elidőzött kicsit, emlékezve, gyászolva.
- Antonius, te hű barát!
Felrémlettek szeme előtt gyűlések és vacsorák, győztes csaták, mikor e férfi mellette állt. Bölcs és tiszteletreméltó volt, a férfi mindenkinél jobban tisztelte.
- És Octavianus, te is elestél.
Taktikál tervezgetése, séták a városban, rendeletek, gyűlések, még több győztes csata. Ismerte a férfi kicsapongó természetét, jellemük közös vonásait, tehetségét a hadviseléshez...
A férfi felállt, csuklyája vállára csúszott. Gondterhelt, ráncoktól szabdalt homloka alatt szeme könnytől csillogott, őszülő haján elszáradt babérkoszorú feküdt. Remegő kezével rántotta ismét fejére a köpenyt. Még egyszer utoljára végigtekintett a megvert hadsereg maradványain, egyik keze szívén, másik ökölben.
- Miattam kellett hát meghalnotok, dicső rómaiak?
Távolabb a fekete madarak halálrikoltással szálltak alá a halottakra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése